A Vasas Művészegyüttes Alapítvány fő tevékenységi köre amatőr művészeti csoportok működtetése.
 
Tevékenységi körünkhöz tartozik a térítés ellenében való kölcsönzés is: a tánckar táncos ruhákat, jelmezeket, kellékeket kölcsönöz, a kórus és a szimfonikus zenekar pedig tekintélyes és egyedülálló kottatárát bocsátja az érdeklődők rendelkezésére.
 
Intézményünket a Vasas Szakszervezeti Szövetség alapította. Alapítványi formában 1999 óta folytatjuk tevékenységünket, előtte Teszársz Károly Vasas Művészegyüttes és Ifjúsági Ház néven működtünk.  
 
Tevékenységünkben egyedülálló, hogy művészeti csoportjainknak nemcsak a helyet biztosítjuk, hanem a művészeti munka tárgyi és személyi feltételeit is. Fontosnak tartjuk az amatőr művészeti élet támogatását, hiszen az általunk nyújtott pénzforrások nélkül csoportjaink léte kerülne veszélybe. Az amatőr alkotók közösségbe tömörülése pedig szép örökségünk, amit kötelességünknek tartunk továbbvinni.
 
Legnemesebb hagyományaink közé tartozik a kulturális értékek ápolása, gazdagítása.
 
2016-ban a Vasas Művészegyüttes száz évet meghaladó, minden korosztályt felölelő táncos, zenei kulturális közösségszolgálata MAGYAR ÖRÖKSÉG-díj elismerésben részesült, nevét az Aranykönyv őrzi.

Az alapítvány kuratóriumának elnöke: Szombathné Magyari Ildikó
 
Az alapítvány igazgatója: Fodor Tamás